Matusné Bauer Andrea vagyok
Kéz és lábápoló. reflexpontos talpmasszőr
A DeflaNails történetét az én személyes élettörténetem alakÍtotta. Törékeny, puha és lassan növekedő körmeim voltak, amik a minden napjaimat negatívan befolyásolták. Hamar igénybe vettem a saját köröm, tartós zselével történő megerősítésének fantasztikus előnyeit. A lábkörmeimet előszeretettel lakkoztam és reszelgettem. Az ápolt kezek és lábak, valamint a szép körmök iránti szenvedélyem volt az a motiváció, ami miatt 2014-ben elindítottam a vállalkozásomat.
Mióta az eszemet tudom szerettem volna emberekkel foglalkozni, amit ez a szakma lehetővé tett és tesz minden nap. Munkám során kiemelt figyelmet fordítok a higiéniára. Többször fertőtlenített eszközökkel, egyszer használatos szikével dolgozom, mert nekem a vendég egészsége, elégedettsége a legfontosabb.
Folyamatosan fejlesztem tudásomat, hiszen a szakma változása az ápolt kezek és lábak területén folyamatos. Ez elengedhetetlen része annak, hogy a lényünk is örömteli legyen. Vajon mennyire igaz a mondás, "Ép testben ép lélek."
A munkám a hobbim, a munka szeretete a motivációm, amit szívvel - lélekkel végzek minden nap.
Szeretettel várlak!

